Hamburg Airport

Végre indulok haza, már a reptéren várakozok, még kb. negyven perc és a gépen vagyok ami visz Münchenbe! El sem hiszem, hogy idáig jutottam...

A tegnapi utolsó estém kifejezetten jól sikerült, pedig igazából nem terveztem semmit, csak túl akartam lenni rajta. éjfélkor szóltak, hogy befejeztem, mehetek csomagolni, készülődni, sört venni, de én azt mondtam, hogy nem lennék igazi csapattag, ha nem segítenék a takarításban, úgyhogy maradtam pluszban még másfél órát, aztán elmentem befejezni a csomagolást. Egyszer csak szól a telefon, vissza kell menjek, hogy a jelenléti ívet töltsem ki. Felmegyek, azt mondja a főnököm, foglaljak helyet, ők még gyűlést kell tartsanak, azon nem kell ott legyek. Egyszer csak megjelenik az egész Pool bár csapat egy-egy vödör vízzel, meg egy slaggal amivel a pooldecket szokták mosni és kb. negyven liter víz landolt rajtam :). Így búcsúzott a Pool bár tőlem. 

Ma megkaptam az értékelésemet a managertől, és igazából csak pozitívumokat írtak rólam, úgyhogy meg teljesen rendben vagyok.

De mostmár semmi nem tud érdekelni, csak az jár a fejemben, hogy végre jövök haza!!!

Jövök haza!!!

Rostock, Emden, Hamburg, Warnemünde, Oslo, Göteborg, Stavanger, Eidfjord, Bergen, Dover, London Southampton, Portland, Invergordon, Le Havre, Brest, Le Verdon, Blankenberg, Zeebrüggre, Ijmundien, Amsterdam, Sandtander, La Coruna, Santiago de Compostela… Ezek a helyek vannak mögöttem 5 hónap után és aminek igazán tudok örülni, hogy mindenütt sikerült szétnézni, megjárni magam.

Hosszú volt ez az 5 hónap és nehéz is mindenféle szempontból, de úgy érzem, hogy sikerült megállni a helyem, sikerült bebizonyítanom magamnak is és mindenki másnak, hogy az akaraterőmmel nincsen baj, ha van motiváció is mellette. Hogyha a teljes itt töltött időszakot egy kalap alatt értékelem, akkor meg vagyok elégedve. Persze sokszor többre, jobbra vágytam, voltak nagyon rossz napjaim, de azt hiszem, hogy sikerült kihoznom a maximumot magamból is és a helyzetből is. A munkámat szeretem, annak ellenére, hogy szabadnap nélkül kell dolgozni napi 12-13 órát, szinte minden nap sikerül jókedvvel bemenni a bárba. Jó érzés, amikor sokan csak azért jönnek, hogy az általam készített italokat igyák és jó érzés amikor a gyermekek a „kedvenc alkalmazott” kategóriában az én nevemet említik meg az értékelőlapjaikon a kirándulás végén.

Valójában életem legnehezebb időszaka volt ez valószínűleg, de amikor érzem, látom, hogy megéri minden szempontból, az erőfeszítésnek megvan az eredménye, akkor jól esik és örülök, hogy belevágtam. Láttam kihullni embereket, láttam olyanokat, akik maradtak, de csak a jelenlétükkel hívták fel magukra figyelmet, végighallgattam a régi motorosok tapasztalatait és tanácsait. Mindezek alapján azt mondhatom, hogy az én teljesítményem rendben van.

A hajós élet kicsit megváltoztatja az embert, másképp fogsz fel dolgokat, másképp értékelsz, de a legfontosabb, hogy megerősít, és számomra ez a legnagyobb pozitívum. Mert amikor minden nap fizikailag és szellemileg is 115 százalék fölött kell teljesítsél, akkor másképp kezdesz gondolkozni, másképp kezded értékelni az életed, komolyabban veszed a jövődet, a közös terveket. Meg arra is rájöttem, hogy ha tényleg oda teszem magam, akkor nincs akadály előttem, szinte bármire képes vagyok, mert az ember ilyen, rengeteget kibír, sok mindenre képes, de amíg nem kényszerül rá, hogy teljesítsen, addig nem teszi meg, mert kényelmesen élni sokkal könnyebb…

Összefoglalva röviden: felnőttem… Most érzem igazán, hogy valamit fel tudok mutatni, valamit letetem az asztalra. Persze ez még csak az útnak a fele vagy a negyede, de ha tudom tartani ezt a tempót, akkor a célt, amiért ebbe belevágtunk, el fogjuk érni gond nélkül. Igen, egy kicsit könnyebb optimistának lenni egy nappal a hazamenetel előtt J.

Mindenesetre jövök haza, ha csak rövid időre is, de jövök. Megpróbálom minden pillanatát élvezni, erőt gyűjteni a következő 5 hónapra, mert jelenleg az elemek nagyon le vannak merülve, ideje felölteni J.

Következik tehát a nyaralás, pihenés, barátkozás, aztán jöhet a következő nagy kaland, ezúttal a Kanári – szigetek az úti cél szeptember végétől február végéig. De addig még előttem van a vakáció!!!

El sem hiszem… Megyek haza…

Ide is muszáj beszúrjam ezt a dalt: 

Jövök haza! 

Amsterdam és Dover között… (02.07.2013.)

Lassan egy hónapja nem írtam semmit, de sajnos annyira monoton lett itt az élet, hogy egyszerűen nem kaptam ihletet… El sem hiszem, hogy már július van, nem is érzem mondjuk, mert ezen a nyáron még egyetlen egyszer voltam rövidnadrágban, és akkor sem volt melegem. Bármennyire is hihetetlen, eddigi állomásaink során Norvégiában volt a legjobb idő, az északi sark közelében.

Egyre inkább érzem, hogy szünetre van szükségem, de mostmár hamarosan a célegyenesben vagyok, nem egész egy hónap múlva repülök haza! Végre! Minden egyes otthon töltött pillanatot értékelni fogok, az biztos, és az is, hogy nem tengerészként fogok nyugdíjba menni. Nem azért mert nem tetszik amit csinálok (annak ellenére, hogy néha nagyon fárasztó tud lenni), vagy mert nem tetszik, hogy minden nap más országban, városban vagyok. Ezekkel mind ki vagyok békülve, örülök, hogy láthatok, „alkothatok”, viszont ez a távollét az otthontól és főleg az otthon hagyottaktól nem nekem van hosszútávra kitalálva. 1-2 évig lehet ezt csinálni, de ha van otthon valaki aki fontos az ember életében, akkor eljön az az idő (elég hamar), amikor azt mondod, hogy nem tudsz nélküle meglenni hónapokig, nem tudsz úgy élni, hogy közben semmit nem oszthatsz meg vele. Nem valami jó érzés ha lemaradsz a közös ünnepekről, a szülinapjáról, ezt a jövőben nem bánnám ha el tudnánk kerülni. Meg ott van a család is, nap mint nap hiányzik, hogy anyum kérdezze „mit esztek ma? Jösztök-e hozzánk?”, hogy halljam amikor ezeket kérdezi telefonon, apum kommentál a háttérben, „hogy hagyd békén őket, hogy pihenjenek!”. Hiányzik, hogy Bea szülei érdeklődjenek, mikor megyünk Kászonba, kirándulni, úszni, stb. Mind olyan apróságok, amiket ha nap mint nap hall az ember nem tűnnek olyan fontosnak, jelentősnek, viszont ha 5 hónapig nem hallom, akkor mindennek nagyobb jelentőséget tulajdonítok, másképp értékelem. És az sem éppen szívmelengető, hogy lemaradok a keresztfiam keresztelőjéről, meg jó barátaink esküvőjéről. Ezek a dolgok nem ismétlődnek meg majd csak azért, mert én hazajövök a tengerről, a világból. Világot látni és pénzt keresni szép és jó, viszont mindezt egyedül tenni nem vagány.

A hajós élet, mindent összevetve nem olyan rossz, a munka is szerethető, de mindig ott lesz az a probléma, hogy távol vagyok, amit egész életemben próbáltam elkerülni… Igazából azt hiszem csak annyi bajom van, hogy a luxushajó nem a Szent Anna tavon vagy az Olton köröz, úszkál J.