Pontosan 3 hónap...

Ennyi van még hárta a jelenlegi szerződésemből. Nem telnek könnyen a napjaim, az igaz, de nem panaszkodhatom, végülis dolgozni jöttem, vagy mi :). Közelednek az ünnepek, amit egy kicsit kettős érzéssel várok. Egyrészt nem várom, mert nem lehetek otthon, másrészt meg várom, mert az a periódus fog a leggyorsabban eltelni, előreláthatőan rengeteg munka lesz. Ez csak fizikailag negatívum, mert ha sok a vendég és isznak, akkor van pénz, meg telik az idő :). 

Az utóbbi néhány napban munka szempontjából sem sok minden változott, kivéve, hogy kezdtek irodai munkát végeztetni velem. Ezt még nem tudom hová tenni, de mindenesetre nem árt, ha megtanulom mit kell egy barchef csináljon :). Ebből az okból kifolyólag minden nap legalább egy órával többet dolgozom, de egyelőre nagyon pozitívan állok hozzá, szívesen csinálom. Főleg, ha belegondolok, hogy más 4-5 szerződés után kapja meg a lehetőséget, hogy belelásson kicsit a háttérmunkába, nekem meg ez az első szerződésem, és előtte szinte semmi közöm nem volt a bárokhoz. De a cél, amiért itt vagyok mindig lebeg a szemem előtt, ezért nem érdekel, hogy mennyit kell dolgozni, ha a plusz munka közelebb visz ahhoz, amit el szeretnénk érni. Most pedig ez a cél egyre jobban körvonalazódni látszik és egyre nagyobb bennem a motiváció, hogy minél kevesebb idő alatt minél többre vigyem, úgyhogy nem ismerek lehetetlent :).

A kaland folytatódik…

Igen, újra hajón vagyok, már két hónapja, csak sajnos a beszámolók elmaradtak eddig. Igazából én sem értem, hogy mi történik, ugyanis gyakorlatilag nem kell többet dolgoznom mint az előző alkalommal, mégsem jut időm szinte semmire. Sokkal fontosabb lett az alvás, pihenés mindennél, mert valahogy fáradtabbnak érzem magam két hónap után, mint legutóbb öt hónap elteltével. Az van, hogy ez most teljesen más helyzet, nem vagyok már új, a jelenlegi kollégákhoz képest már lassan öreg róka lettem és az elvárások, feladatok is ennek fényében jönnek felém. Ez azonban nem gond, csak egy kicsit fárasztó. Valójában több szempontból is jól jártam azzal, hogy az első öt hónapban hajtottam magam, mert most amikor visszajöttem már úgy számítottak rám mint húzóemberre, ezért egyből kaptam saját cocktail station-t, ahol csak és kizárólag koktélolakt készítek a legforgalmasabb órákban és ezt imádom csinálni. Egyszerűen kikapcsolja az agyam, nincs semmi és senki akire figyelnem kellene, csak az üvegek és a rendelések. Ez az én kis világom minden este néhány órára, ahol alkothatok J. A másik jó dolog ami történt, hogy két héttel az érkezésem után új bárfőnököt kaptam, aki nem más mint a korábbi mentorom, akitől igazából a legtöbb dolgot megtanultam ebben a szakmában. Innentől kezdve pedig egyszerű és nyugodt életem van eddig, mert a munkastílusunk nagyon hasonlít, megértjük egymást szavak nélkül is, és semmit nem kérdőjelez meg a munkámmal kapcsolatban, tulajdonképpen azt csinálok amit akarok, addig amíg a vendégek és a vezetőség meg van elégedve. Persze a feladatköröm is kitágult egy kicsit, egyfajta  nem hivatalos head barkeeper pozíciót töltök be, mert a bárfőnök nagyon keveset van a báron belül napközben, ezért kell valaki, aki kézben tartja a dolgokat. Persze ez nem jár több pénzzel, vagy kiváltsággal, de nekem pont elég annyi, hogy valamilyen szinten a saját magma ura vagyok és, hogy a munkafolyamat a báron belül úgy zajlik ahogy nekem a legmegfelelőbb.

A jelenlegi bár, ahol dolgozom a színház szomszédságában található, tulajdonképpen a különböző show-k és előadások ideje alatt van nagyobb forgalmunk, de maga bár is ezért van főleg kitalálva. Úgyhogy a nap nagy része a felkészülésről, szervezésről szól, hogy estére arra néhány  órára minden rendben legyen, minden a helyén legyen és mindenből legyen elég. A forgalmat úgy kell elképzelni, hogy pl. egy normális napon 12-től 24-ig vagyunk nyitva és a jövedelmünk 85 százaléka este kilenc és fél tizenegy között jön be. A másik fontos dolog, hogy ez a bár igazából az események központja, mindenki megfordul itt, úgyhogy az arculatra nagyon oda kell figyelni, minden tiszt szeme rajtunk van mindig, ami néha kellemetlen tud lenni J. Itt dolgozom jelenleg, hogy meddig, azt nem tudom, de ha a főnökömön múlik akkor addig amíg az ő szerződése lejár, vagy áthelyezik egy másik bárba J.

Mostmár azt is át tudom érezni, hogy milyen érzés volt a tapasztaltabbaknak tanítani minket az elején, mert most én is kaptam egy szinte teljesen új és zöldfülűekből álló csapatot és elmondhatom, hogy az energiámat minden nap leszívják a végletekig J. De türelmes vagyok, mert nem fogom sosem elfelejteni mennyire nehéz volt nekem az elején.

Nagyjából ez a helyzet velem, a munkán kívül nem nagyon zajlik semmi a mindennapjaimban, igazából a világot (ebben az esetben a Kanári szigeteket) nem nagyon tudom megcsodálni, de amit eddig láttam nem is olyan nagy durranás, minden szürke, mindenütt vulkánok. Ok, van néhány nagyon vagány város, meg ott van Madeira, ahol annyi virág van, hogy az valami elképesztő, de a többi hely igazából a strandról, tengerről és a bevásárlóközpontokról szól. Norvégia mellett vizet sem vihet J.

Hamburg Airport

Végre indulok haza, már a reptéren várakozok, még kb. negyven perc és a gépen vagyok ami visz Münchenbe! El sem hiszem, hogy idáig jutottam...

A tegnapi utolsó estém kifejezetten jól sikerült, pedig igazából nem terveztem semmit, csak túl akartam lenni rajta. éjfélkor szóltak, hogy befejeztem, mehetek csomagolni, készülődni, sört venni, de én azt mondtam, hogy nem lennék igazi csapattag, ha nem segítenék a takarításban, úgyhogy maradtam pluszban még másfél órát, aztán elmentem befejezni a csomagolást. Egyszer csak szól a telefon, vissza kell menjek, hogy a jelenléti ívet töltsem ki. Felmegyek, azt mondja a főnököm, foglaljak helyet, ők még gyűlést kell tartsanak, azon nem kell ott legyek. Egyszer csak megjelenik az egész Pool bár csapat egy-egy vödör vízzel, meg egy slaggal amivel a pooldecket szokták mosni és kb. negyven liter víz landolt rajtam :). Így búcsúzott a Pool bár tőlem. 

Ma megkaptam az értékelésemet a managertől, és igazából csak pozitívumokat írtak rólam, úgyhogy meg teljesen rendben vagyok.

De mostmár semmi nem tud érdekelni, csak az jár a fejemben, hogy végre jövök haza!!!

Jövök haza!!!

Rostock, Emden, Hamburg, Warnemünde, Oslo, Göteborg, Stavanger, Eidfjord, Bergen, Dover, London Southampton, Portland, Invergordon, Le Havre, Brest, Le Verdon, Blankenberg, Zeebrüggre, Ijmundien, Amsterdam, Sandtander, La Coruna, Santiago de Compostela… Ezek a helyek vannak mögöttem 5 hónap után és aminek igazán tudok örülni, hogy mindenütt sikerült szétnézni, megjárni magam.

Hosszú volt ez az 5 hónap és nehéz is mindenféle szempontból, de úgy érzem, hogy sikerült megállni a helyem, sikerült bebizonyítanom magamnak is és mindenki másnak, hogy az akaraterőmmel nincsen baj, ha van motiváció is mellette. Hogyha a teljes itt töltött időszakot egy kalap alatt értékelem, akkor meg vagyok elégedve. Persze sokszor többre, jobbra vágytam, voltak nagyon rossz napjaim, de azt hiszem, hogy sikerült kihoznom a maximumot magamból is és a helyzetből is. A munkámat szeretem, annak ellenére, hogy szabadnap nélkül kell dolgozni napi 12-13 órát, szinte minden nap sikerül jókedvvel bemenni a bárba. Jó érzés, amikor sokan csak azért jönnek, hogy az általam készített italokat igyák és jó érzés amikor a gyermekek a „kedvenc alkalmazott” kategóriában az én nevemet említik meg az értékelőlapjaikon a kirándulás végén.

Valójában életem legnehezebb időszaka volt ez valószínűleg, de amikor érzem, látom, hogy megéri minden szempontból, az erőfeszítésnek megvan az eredménye, akkor jól esik és örülök, hogy belevágtam. Láttam kihullni embereket, láttam olyanokat, akik maradtak, de csak a jelenlétükkel hívták fel magukra figyelmet, végighallgattam a régi motorosok tapasztalatait és tanácsait. Mindezek alapján azt mondhatom, hogy az én teljesítményem rendben van.

A hajós élet kicsit megváltoztatja az embert, másképp fogsz fel dolgokat, másképp értékelsz, de a legfontosabb, hogy megerősít, és számomra ez a legnagyobb pozitívum. Mert amikor minden nap fizikailag és szellemileg is 115 százalék fölött kell teljesítsél, akkor másképp kezdesz gondolkozni, másképp kezded értékelni az életed, komolyabban veszed a jövődet, a közös terveket. Meg arra is rájöttem, hogy ha tényleg oda teszem magam, akkor nincs akadály előttem, szinte bármire képes vagyok, mert az ember ilyen, rengeteget kibír, sok mindenre képes, de amíg nem kényszerül rá, hogy teljesítsen, addig nem teszi meg, mert kényelmesen élni sokkal könnyebb…

Összefoglalva röviden: felnőttem… Most érzem igazán, hogy valamit fel tudok mutatni, valamit letetem az asztalra. Persze ez még csak az útnak a fele vagy a negyede, de ha tudom tartani ezt a tempót, akkor a célt, amiért ebbe belevágtunk, el fogjuk érni gond nélkül. Igen, egy kicsit könnyebb optimistának lenni egy nappal a hazamenetel előtt J.

Mindenesetre jövök haza, ha csak rövid időre is, de jövök. Megpróbálom minden pillanatát élvezni, erőt gyűjteni a következő 5 hónapra, mert jelenleg az elemek nagyon le vannak merülve, ideje felölteni J.

Következik tehát a nyaralás, pihenés, barátkozás, aztán jöhet a következő nagy kaland, ezúttal a Kanári – szigetek az úti cél szeptember végétől február végéig. De addig még előttem van a vakáció!!!

El sem hiszem… Megyek haza…

Ide is muszáj beszúrjam ezt a dalt: 

Jövök haza! 

Amsterdam és Dover között… (02.07.2013.)

Lassan egy hónapja nem írtam semmit, de sajnos annyira monoton lett itt az élet, hogy egyszerűen nem kaptam ihletet… El sem hiszem, hogy már július van, nem is érzem mondjuk, mert ezen a nyáron még egyetlen egyszer voltam rövidnadrágban, és akkor sem volt melegem. Bármennyire is hihetetlen, eddigi állomásaink során Norvégiában volt a legjobb idő, az északi sark közelében.

Egyre inkább érzem, hogy szünetre van szükségem, de mostmár hamarosan a célegyenesben vagyok, nem egész egy hónap múlva repülök haza! Végre! Minden egyes otthon töltött pillanatot értékelni fogok, az biztos, és az is, hogy nem tengerészként fogok nyugdíjba menni. Nem azért mert nem tetszik amit csinálok (annak ellenére, hogy néha nagyon fárasztó tud lenni), vagy mert nem tetszik, hogy minden nap más országban, városban vagyok. Ezekkel mind ki vagyok békülve, örülök, hogy láthatok, „alkothatok”, viszont ez a távollét az otthontól és főleg az otthon hagyottaktól nem nekem van hosszútávra kitalálva. 1-2 évig lehet ezt csinálni, de ha van otthon valaki aki fontos az ember életében, akkor eljön az az idő (elég hamar), amikor azt mondod, hogy nem tudsz nélküle meglenni hónapokig, nem tudsz úgy élni, hogy közben semmit nem oszthatsz meg vele. Nem valami jó érzés ha lemaradsz a közös ünnepekről, a szülinapjáról, ezt a jövőben nem bánnám ha el tudnánk kerülni. Meg ott van a család is, nap mint nap hiányzik, hogy anyum kérdezze „mit esztek ma? Jösztök-e hozzánk?”, hogy halljam amikor ezeket kérdezi telefonon, apum kommentál a háttérben, „hogy hagyd békén őket, hogy pihenjenek!”. Hiányzik, hogy Bea szülei érdeklődjenek, mikor megyünk Kászonba, kirándulni, úszni, stb. Mind olyan apróságok, amiket ha nap mint nap hall az ember nem tűnnek olyan fontosnak, jelentősnek, viszont ha 5 hónapig nem hallom, akkor mindennek nagyobb jelentőséget tulajdonítok, másképp értékelem. És az sem éppen szívmelengető, hogy lemaradok a keresztfiam keresztelőjéről, meg jó barátaink esküvőjéről. Ezek a dolgok nem ismétlődnek meg majd csak azért, mert én hazajövök a tengerről, a világból. Világot látni és pénzt keresni szép és jó, viszont mindezt egyedül tenni nem vagány.

A hajós élet, mindent összevetve nem olyan rossz, a munka is szerethető, de mindig ott lesz az a probléma, hogy távol vagyok, amit egész életemben próbáltam elkerülni… Igazából azt hiszem csak annyi bajom van, hogy a luxushajó nem a Szent Anna tavon vagy az Olton köröz, úszkál J.

6 év...

Hosszú időnek tűnik, de valójában elrepült. Nem a hajón tőltött évekről beszélek és nem is szándékozok ennyit eltölteni itt Nélküled! Ennyi ideje vagyunk együtt az én Drágámmal. És ez az első olyan évforduló amikor nem vagyunk együtt, ezt azért nagyon nehezen viselem... Tudod kincsem, h a memóriám nem a legjobb, viszont arra a bizonyos estére és azon belül arra a bizonyos csókra nagyon is pontosan emlékszem, mintha tegnap történt volna, ugyanis azt gondolom, hogy életem legfontosabb pillanata volt. Ezt állítom és tartom halálomig! Köszönöm szépem, hogy vagy nekem és vársz rám, lassan ez az egyetlen dolog ami tartja bennem a lelket. Hiányzol, és nélküled semmi nem az igazi, de mindig arra gondolok, hogy az élet még előttünk van és minden együtt töltött pillanatát ki fogjuk használni maximálisan, erről teszek. Megvalósítjuk minden közös álmunkat, mert akarjuk és természetesen semmi nem állhat az utunkba ha mi ketten valamit elhatározunk.

Legőszintébben remélem, hogy ezen kívül még egy olyan évfordulónk lesz, amit nem töltünk együtt, de a többit egész 125 éves korunkig meg szeretném ünnepelni és veled szeretném ezt tenni!

Mehetek akárhová, láthatok gyönyörű helyeket, mindig azok lesznek a legszebbek amit együtt láttunk, ahol együtt voltunk!

Köszönlek!!!

Seeday (11.06.2013)

Ma ismét tengeren voltunk egész nap, nem kötöttünk ki sehol. Az időjárás miatt elég csendes napunk volt, esett az eső fújt a szél, szóval nem sok utas jött a pooldeckre iszogatni. Ez nekünk igazából jól jött, mert megint general cleaning volt napirenden és mivel nem volt vendégünk, napközben nagyjából mindent megmostunk, kitakarítottunk, így zárás utánra már csak apróságok maradtak. Az új főnököm eléggé szigorú, főleg ami a tisztaságot illeti, ezért tényleg mindennek csillognia kell, de szerencsére meg volt elégedve, nem kellett semmit újracsinálni. Amit tisztelni tudok benne, az az, hogy dolgozik velünk a srác, nem csak parancsolgat, kicsit az első itteni főnökömre emlékeztet, úgy látom sokat lehet tőle tanulni.

Ma végre láttam delfineket is, mindenkitől hallottam, hogy néha megjelennek, de eddig még nem volt szerencsém hozzájuk. Ma egy egész családot láttam, szinte két órán keresztül utaztak velünk, ugrándoztak a hajó körül, csodálatos látvány volt. Képeket sajnos nem nagyon lehet róluk készíteni, mert nagyon gyorsak, de legalább láttam őket.

Holnap Brest-ben vagyunk, szeretnék egy kicsit kimenni, viszont nem tudom mennyi erőm lesz, és azt sem, hogy hogy tudok eljutni a kikötőből a városba. De valahogy meg kell próbáljam, mert telik az idő, még ezen kívül három utam maradt és minél több helyről szeretném elmondani, hogy ott is voltam. Na meg Normandiáról rengeteg jót hallottam, jó lenne látni is. Egyelőre Norvégia a kedvencem az eddigi állomásaink közül, nem tudok betelni vele. Az a tisztaság, rendezettség, nyugalom, vidámság, ami jellemzi, egyszerűen leírhatatlan. Arról nem is beszélve, hogy milyen természeti adottságokkal rendelkezik. De még egy hét és újra ott leszünk, remélem lesz rá esélyem, hogy még jobban megcsodáljam.

Az útitervünk is megváltozott kicsit, mivel Santanderben a szél miatt nem tudtunk kikötni. Most Le Havre-ban két napot fogunk eltölteni emiatt, ami nem egy rossz dolog, mert ott a terminálban van net. A probléma, hogy első nap sajnos nem tudok leszállni a hajóról az IPM miatt.

A gondolataim egyre gyakrabban vannak már otthon (igazából egyfolytában), de már csak 46 napom maradt, ami a kezdeti 150 fölötti számhoz képest semmiségnek tűnik. Csak telnének egy kicsit hamarabb ezek a fránya napok…

Santiago de Compostela (08.06.2013.)

Ma kirándulni voltam. Santiago de Compostelában. A város Galícia fővárosa, egyszerűen gyönyörű, annak ellenére mondom ezt, hogy egész nap rossz idő volt, esett az eső, fújt a szél. De amit egyszer meg lehetett nézni 3 óra alatt, azt megnéztem, lefényképeztemJ. Egy kicsit feltöltött minden szempontból. Spanyolország egyik legrégebbi egyeteme, legjobb orvosi egyeteme, egy híres katedrális található itt. A katolikusoknak az egyik legjelentősebb zarándokhelye (ezt is ma tudtam meg), egy kicsit a somlyói búcsúhoz hasonlítanám a leírások alapján, csak itt néha a pápa is tiszteletét teszi. Mindenesetre tetszett.

Az óvárosi rész kb. olyan volt mintha a középkorban sétálnék, szűk, sötét utcák, minden 15 méterben egy boszorkány (nagyon babonásak errefele), utcai zenész, szóval egy nagy élmény volt. És ebben az autentikus galíciai városban találtunk a szobatársammal egy török éttermet, ahol életemben először ettem shaormát (ettől most sokan meglepődtök, gondolom), ami igazából nem is shaorma volt, hanem dürüm, de nagyon ízlett, annak ellenére, hogy bárányhússal volt (ettől még apu is leül ha épp áll J).

Röviden egy jó napnak vagyok lassan a végén, de erre szükségem is volt, hogy a következő 50-et valahogy kibírjam.

Holnap Santander, ahol sajnos nem tudok kimenni, utána meg seeday. Tehát nehéz napok előtt állok ismét, de most mintha egy kicsit könnyebb, mint tegnap este és ma reggel.