Kezdeti orientációs problémák (mert csak ezzel van egy kis gond)

Túl vagyok az első napon, napokon, egyelőre minden a legnagyobb rendben zajlik,a kezdeti orientációs problémáktól eltekintve:), ugyanis a hajó az egy igazi labirintus és mint új alkalmazott millió helyet kell megkeresni: bejelentkezni, eligazításokra menni, munkahely felderítése, egyenruhák átvétele (ebből is legalább 8-10 van), biztonsági előadások, oktatások… És mindez  24 óra leforgása alatt. Szóval rengeteg újdonság információ egyszerre, ami csak úgy kavarog az ember fejében, de idővel minden letisztul azt mondják, a régiek csak biztatnak, osszák a jó tanácsokat, úgyhogy panaszra nincs okom :).

Amit a hajóról tudni kell: egyelőre még építőtelep van, nincs kész szinte semmi :), a bárok még üresek, nincsenek italok, nincs semmi berendezve, itt vannak még a kivitelező cég munkásai, azok dolgoznak ezerrel, mi pedig egyik eligazításról szédelgünk a másikra. Nem tudom mikor fogunk neki a berendezésnek, egyelőre várjuk, hogy érkezzen a készlet és fejezzék be a munkálatokat. Ma az is kiderült, hogy a hajó legnagyobb bárjában fogok dolgozni és egyből saját standom lesz, vagyis bele a mélyvízbe egyből. Igaz, az elején csak egyszerűbb italokat készítek majd, az úgynevezett longdrinks-eket, viszont pont ezek azok, amiből egyszerre 4-6-ot is kell csinálni 2-3 perc alatt. És mindezt a legzsúfoltabb bárban. Szóval nem lesz könnyű, viszont továbbra is optimista vagyok, és magabiztos, végül is nem atomfizika, meg lehet tanulni, bele lehet jönni.

Az éjszaka megérkezett a szobatársam is, Lucian. Kellemes meglepetés minden szempontból, ugyanis barátságos, segítőkész (ez már a második szerződése), bármit kérdezek, válaszol, segít. A legnagyobb pozitívum (nem is gondoltam volna, hogy valaha így fogom gondolni), hogy román, mert tudunk egymással különösebb erőfeszítés nélkül kommunikálni, nem kell mindig keresni a megfelelő szavakat.

Az emberek: hihetetlen ez a multikulti, ami itt van, komolyan… A brémai reptérről már egyből egy indiai sráccal utaztam Emdenig (itt van a hajó jelenleg), itt pedig még egy rakás más indiai sráccal találkoztam, rengetegen vannak, falkában járnak, és nagyrészt az anyanyelvüket használják, nem törődnek, hogy van olyan is aki nem érti őket :). Aztán itt vannak a Fülöp-szigetekről érkezettek, ők is nagyon érdekes társaság, ők vannak a legtöbben. Viszont ők mindig udvariasak, mosolyognak, és próbálnak beszélgetni. Más kérdés, hogy az akcentusuk miatt nem nagyon érti az ember, hogy mit mondanak :). A bárban ahol dolgozom van két ukrán srác, ők is jó fejek, van egy indiai (természetesen), egy román és én. Mi vagyunk a pult mögött, aztán vannak a filippinók, akik felszolgálnak (négyen, azt hiszem) és van egy bar-utility aki szintén indiai, ahogy a főnökünk is. A nevekkel sajnos még nem tudtam megbarátkozni, mert nem tudom nagyon kimondani mindenkiét, van akinek meg sem tudtam jegyezni :). A két urkán srác ugyanúgy kezdő, ahogy én is, együtt fogjuk a poklot megjárni, de én már látom, hogy mi leszünk a legjobbak :).

Tengeri betegségről egyelőre szó sem lehet, ugyanis a hajó nem mozog :). Reményeim szerint, amikor mozogni kezd sem lesz gond. Mindenesetre, akinek kicsit is klausztrofóbiája van, vagy enyhe orientációs gondokkal küzd, nem ajánlom a hajós életet, ugyanis a legénységnek szánt részeken minden szűk, kicsi és minden folyosó egyforma  :). Igaz, hogy minden járatnak van neve, olyan, mint egy kis város az egész hajó. Én pl. a Genoa streeten lakok, de a Jakarta street is pont így néz ki, úgyhogy ha az ember keres valamit, akkor az elején nehezen találja. El kell felejteni, hogy a tegnap itt balra kanyarodtam, biztos jó helyen járok, mert nem működik ez a fajta tájékozódás :). Nekem viszonylag könnyű volt megszokni, mert pont a Crew bar fölött van a szobám, oda pedig bárhonnan könnyű eljutni, mert ki van rendesen táblázva :).

Ma többek közt arról is kioktattak, hogy kb. hogy használjuk a szociális médiát, főleg a facebookot. Kiderült, hogy Rostockban a főhadiszálláson van négy alkalmazott, akiknek semmi egyéb dolguk nincs, csak a szociális média ellenőrzése. Van egy szoftverük, szűrnek mindent, ami velük kapcsolatban felkerül valahova a netre és figyelik minden alkalmazottjuk tevékenységét ezeken a honlapokon. Tisztára mintha valami amerikai titkos ügynökös filmben lennénk :). Az nem gond ha pozitív dolgokat oszt meg az ember, de ha valami negatívum jelenik meg, egyből lecsapnak :).

Mára azt hiszem ennyi, lehet, hogy még sok is, mert amikor itt elindul a menet biztos vagyok benne, hogy nem lesz időm ennyit fecsegni a történésekről :).

Elindultam…

Igen, megint útra keltem, ezúttal 5 hónapig leszek távol, ha minden a terv szerint halad, nagyon izgatott vagyok és várom a fejleményeket J. Jelenleg a kolozsvári reptéren várom a gépem és nosztalgiázok. Gyönyörű két hét van mögöttem, a maximumot hoztuk ki a drágámmal az otthontöltött napokból, ennél kellemesebb nem is lehetett volna. Az utolsó nap is a lehető legjobban telt el, köszönöm kincsem Neked és köszönöm Zsuzsinak, Jokkának és Péternek is, hogy velem voltak, elkísértek J.

Azt is remélem, hogy mindenkitől sikerült elbúcsúzni (még ha nem is személyesen). Köszönöm a sok bíztatást a szüleimnek, családom minden tagjának, Bea szüleinek (akik szintén a családom, de úgy érzem külön is meg kell köszönjem J), barátainknak és legfőképpen Neked Egyetlenem!!! Megígérem, hogy a lehető legtöbb dologról próbálok majd beszámolni, mert tudom, hogy sokan kíváncsiak, hogy mi történik velem, ami nagy örömmel tölt el.

Csak azt tudom mondani, hogy nem kell értem aggódni, jól leszek és minden rendben lesz! (ezt főleg Édesanyám neked mondom, mert Te vagy a legaggodalmasabb típus, akit ismerek J).

Innen kezdve már magam vagyok és előttem az ismeretlen, de nagyon pozitívan állok hozzá és bízok benne, hogy vagány kaland vár rám. A következő állomásom Bréma, itt fogok eltölteni két hetet, majd jöhetnek a kirándulások (nekem meg kezdődhet az igazi munka).

Tudom, egy kicsit érzelgősre sikerült ez a bejegyzés, de most ilyen a hangulatom J.

Breaking news

Megjött a repülőjegyem és a hajóra szállásom részletei. Február 24-én délután indulok Kolozsvárról, Brémában fogok két hétig takarítani és berendezni egy új hajót, ami még eddig nem volt vízen sem. Ez olyan szempontból jó dolog, hogy mire megérkeznek a vendégek megismerem egy kicsit a környezetet, otthonosan fogom már érezni magam a hajón (remélem). A két hét elteltével pedig sail away: Norvégia, Skócia, Anglia, Franciaország, Hollandia, Németország, Spanyolország.

Budapest

Viszont ez a Budapestre való eljutás sem ment olyan egyszerűen, ahogy azt én elképzeltem. Ugyanis a Hamburgból Münchenbe tartó gépem München felett másfél órát körözött a havazás miatt, így lemaradtam a Kolozsvárra tartó gépről és az éjszakát a reptéren majd egy hotelben voltam kénytelen eltölteni (minimális alvással). Reggel már rajta voltam a kolozsvári gépen, de annak tudatában, hogy este már egy buszon kell legyek Budapest fele. Már szinte az összeomlás határán voltam, amikor Kolozsváron leszálltunk, de itt szerencsére kaptam egy löketet a következő napokra energiából, ugyanis az én egyetlenem várt a reptéren, anélkül, hogy én tudtam volna erről. Azt hiszem, hogy ennél szebb ajándékot nem is kaptam még sosem :-). 

Budapesten egyfajta security és first aid trainingen kellett részt vegyek, ami igazából arról szól, hogy fizess és kapsz diplomát. Ha tényleg tanulni akarsz a hajós biztonsági előírásokról, szabályokról te magad kell utánanézz, vagy el lehet végezni egy komolyabb képzést Németországban, Hollandiában, vagy akár Romániában is sokkal több pénzért. Ők viszont gyakorlatban is megmutatják, hogy hogy kell a mentőcsónakkal a tengerre ereszkedni. Nekünk csak videón mutatták, és közben azzal biztattak, hogy ezt élesben nem fogjuk soha tapasztalni, mert a hajó (statisztikai adatokra alapozva) a legbiztonságosabb munkakörnyezet. Köszönjük…

Dióhéjban ennyi történt októbertől idáig, terveim szerint az élményeimet is dokumentálni fogom ezen a felületen, amennyire az időm és internet-hozzáférésem majd engedi J.

Rostock - part II

A második héten kezdtük kombinálni az elméletet és a gyakorlatot. Először is folytatódtak a tesztes ellenőrzések, amihez még társult az itallapon szereplő koktélok elkészítése. Emellett minden nap valamilyen típusú alkoholkóstolás is történt (ennek természetesen nagyon örültünk, meg is ittunk mindent, amit elénk tettek :)). De ez még mindig nem volt elég egy teljes nap kitöltésére, ezért elkezdtünk gyakorolni a „speed training room”-ban. Itt először vízzel kísérleteztünk, mérőpohár nélkül kellett pontosan töltögetni (2 cl, 4 cl, 1 cl, két kézzel egyszerre, bekötött szemmel, négy üvegből egyszerre stb.). Minden edzés után fájdalmat éreztem minden porcikámban, az ujjaim a szivárvány minden színében pompáztak, de azt hiszem megérte.

A három hét képzést természetesen vizsgával zártuk, aminek mindenképp sikerülni kellett, hogy szerződésünk legyen. A vizsga három részből állt: elmélet (két teszt), koktélkészítés gyakorlatban (egy koktél) és a végén az úgynevezett „pouring test”, ahol megadott mennyiségeket kellett tölteni mérőpohár nélkül (2 cl-nél max 2 ml-t tévedhettünk). Egész napos feszültséggel járt a dolog, de a végén ünnepléssel zártuk, megkaptuk a diplománkat, szerződésünket, indulhattunk a kaland következő állomására, Budapestre....

Rostock - part I

Gyorsan el is rohant az idő: karácsony, család, szilveszter, jó barátok… Ilyenkor az ember mindent valahogy másképp él meg, intenzívebbek a hatások, főleg így, hogy ebben az évben nem fogom itthon tölteni egyik nagy ünnepet sem, ha minden a terv szerint halad.

Aztán még párat aludtunk és indulni kellett az ismeretlenbe. Életem első repülő útja, életemben először Németországba, először távol egy hónapig mindenkitől, akit szeretek, aki számít. Szóval sok első jött össze egyszerre, nehezen is dolgoztam fel, de a megérkezés pillanatától már nem nagyon volt idő rágódni. Ott ugyanis az első naptól teljesíteni kellett az utolsóig. Rengeteg elvárás, rengeteg szabály, tanulnivaló. Olyan italokról hallottam még az utolsó napokban is, amikről addig azt sem tudtam, hogy léteznek :).

Megtanítottak minket mindenre nagyjából, ami egy bartender tudástárából nem hiányozhat (persze, ezek még mind csak alapok, a gyakorlat segít majd elmélyíteni, fejlődni). A képzés első napjai az elméletről szóltak: italismeret, egyes italok, koktélok eredete, báreszközök, díszítés, pohártípusok és… az első tesztek. Igen, már második nap felmérték, hogy a koktélreceptekből mennyit tudunk, mert a cég filozófiája szerint, ha a recepteket nem tudod tökéletesen (álmodból felriadva is), nem tudsz megfelelően a vendégekre koncentrálni, ezzel pedig nem tudod a cég fejlődését elősegíteni. Ebből pedig az következik, hogy ha nem tudod a recepteket, nincs amit keress a hajón. Ilyen egyszerű. Az első teszt után neki is álltunk komolyan a tanulásnak, minden nap a 8-9 óra iskola után még 3-5 óra tanulást ráhúztunk, hogy biztos legyen. Végeztem én megerőltető munkát eddig is (fizikait és szellemit is), de amilyen fáradságot az első hét után éreztem, eddig még sosem tapasztaltam. Ja, és ez az állapot kitartott végig :). 

A kezdet...

Igen, valóban belevágtam a nagy kalandba. Amit ezelőtt két évvel el sem tudtam volna képzelni magamról, azt most megteszem: elmegyek otthonról, és nem is kevés időre (legalábbis számomra meg az otthon maradók számára tudom, hogy nagyon hosszú lesz).

A történet igazából lassan fél éve kezdődött, amikor elkezdtem munkalehetőségek után kutatni külföldön. Rájöttem, hogy a hajó az a hely, ahol viszonylag jól is lehet keresni, spórolni is tud az ember, ha akar, és nem mellékesen rengeteg helyre eljutok. Hát ezért választottam a hajót, annak ellenére, hogy az első pillanattól tisztában voltam vele, hogy ez a legnehezebb út.

Az interjú még viszonylag simán ment, csak 8 órát töltöttem el Brassóban a német cég képviselőivel: tesztek, beszélgetések, gyakorlati próba (itt kevertem életem első koktélját J). A végén megmondták, hogy nincs elég gyakorlati tapasztalatom, de a potenciál megvan bennem, hogy barkeeper, bartender legyek, ezért meghívnak Rostockba egy három hetes báros képzésre, és ha ezt sikeresen elvégzem (vizsga, meg minden), akkor kapok egy éves szerződést tőlük. Az ajánlatot egy nap gondolkodás és Beával való konzultáció után elfogadtuk (igen, mindketten el kellett fogadjuk ahhoz, hogy nyugodt lelkiismerettel, kételyek nélkül tudjak belevágni).

Innen következett egy három hónapos várakozás, ügyintézés, orvosi vizsgálatok (amiknek még mindig nem vagyok a végén), mert az nem úgy van ám, hogy csak úgy felülök a hajóra, és dolgozok J. Szerencsére egy nagyon korrekt ügynökséget és nagyon korrekt német hajóstársaságot fogtam ki, szinte mindenben segítettek végig, hetente hívtak fel, hogy minden rendben van-e, hogy haladok.