Egy újabb 4 napos
út, ezúttal azonban lényegesen kevesebb gyerekkel, ami egy kicsit megkönnyíti a
dolgunkat. A tegnap este az eddigi legforgalmasabb esték egyike volt, és
különböző betegségek miatt 2 emberrel kevesebben voltunk a bárban, azt éreztem,
hogy nem bírjuk ki amíg mindenki elmegy lefeküdni… De valahogy eltelt. Az egyik
ukrán srácot ma hazaküldték, nem tudjuk pontosan milyen betegsége van, talán
valami allergia, de az is lehet, hogy ez csak egy kifogás, mert szegény nagyon
nem bírta a gyűrődést. A többiek is mind betegek, meg vannak hűlve, egy kicsit
én is, de az 1000-es C-vitamin eddig még annyira segített, hogy nem kerültem
padlóra. Egy német srác már másodikszor van karanténban betegség miatt, egy
indonéz pincér tegnap összeesett a kimerültségtől, szóval én egyelőre örülök,
hogy ennyire bírom, remélem így is marad. Nem nagyon akarok betegnapot kérni,
mert azt leütik a fizetésből, és nem hiányzik, hogy két napig csak vizet és
kenyeret, esetleg valami gyenge levest etessenek velem J. Szóval
összeszorítom a fogaimat és csinálom tovább, még 4 ilyen rövid utunk van, utána
kicsit könnyebb lesz megint, lesz időnk pihenni is.
Említettem a
kaja-problémát éjszaka, a dolog megoldódni látszik. Ugyanis az van, hogy
szerencsére barát vagyok a filippinókkal, akik jóban vannak a konyhásokkal és
minden este eldugnak nekik egy rakás ételt az ebédlőben. Így amikor végzünk
éjjel, megyünk, felkutatjuk a kaját és minden a legnagyobb rendben. Igaz, hogy
ázsiai kaja, kenyér helyett rizst eszek, de finom, és jó, hogy van J.
Ma 5-kor megint
riadó-szimuláció az új vendégek számára, ezt a részét utálom a legjobban, mert
egy órát kell álljak egy lépcsőnél és mindenkire feladjam a mentőmellényt aki
nem tudja, hogy kell felvenni. Aztán nyomják a kezembe a fényképezőgépet, hogy
készítsek fotót róluk.
Ma megint nem
tudtam kimenni a programom miatt, ez a negyedik alkalom azt hiszem, hogy
Hamburgban vagyunk és még nem tudtam egyszer sem szétnézni. Na de talán majd
legközelebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése